Egy sámán születése abban nyilvánul meg, hogy a mindennapi emberekhez viszonyítva jelentősen eltérő jelekkel, például a normálisnál több csonttal: foggal, fogsorral, hat ujjal jönnek a világra. Nem abból válik sámán, aki az akar lenni, mert nem a sámán kap szellemeket, hanem a természetfeletti lények választják ki őt, még születése előtt. A kiválasztott serdülő korában, jellemzően a nemi érettség beálltának időszakában váratlanul heveny idegbajba esik, ami hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt. Ez előfordul, hogy akár heteken keresztül is kínozza az adott személyt, és ugyanilyen váratlanul - az egyik roham idején vagy álmában - megjelenik az őt kiválasztó szellem és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, akár meg is kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. - sámánbetegség - hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e - felesleges csonttal. Ha igen, sámánná vált.


Némely népnél (pl. mongolok, mandzsu-tungúzok) még fel is avatják a sámánt: bemutatják a természetfeletti lényeknek: jelképesen felmászik az - égigérő fára -, vagy az azt jelképező hágcsóra. A jelölt, - aki lehet férfi vagy nő - ezzel sámán lett. Feladatát a természetfeletti lényekkel való tetszés szerinti és közvetlen érintkezés alapján éri el. Vagyis a sámán akkor teremtheti meg azokkal a kapcsolatot, amikor az számára szükséges és nem kell valami médiumszerű közvetítőt közbeiktatnia. A természetfeletti lényekkel kétféle módon érintkezhet: vagy azok költöznek belé, vagy a sámán megy a birodalmukba. Ilyen módon teljesítheti feladatait, vagyis megtudhat térben és időben távoli dolgokat, illetve gyógyíthat is. A sámánszertartás szinte színházi dráma. A szertartás helyéül szolgáló sátor a színház; a tűz körüli tér, ahol a szellemnek idézése folyik, a színpad; a sámán énekével láttatja, teremti meg a színfalakat; a színész - a sámán - nemcsak díszletező, hanem táncos, sőt a zenekar is: nemcsak a dob verése szolgáltatja a zenét, hanem a rajta és a sámánköpenyen levő fémfüggők, csengők megfelelő ütemű rázásai is. A sámánszertartás minden drámánál magával ragadóbb, mert a néző ezt a cselekményt nemcsak látja, hallja, de mélyen hiszi is.

A sámán sajátos viseletben végzi ezt a szertartást. Az öltözet rendszerint állatot jelképez, agancsos vagy szárnyas állatot. Ennek megfelelően a fejviseletet agancsok vagy tollak, a lábbelit pedig hasított paták vagy karmok díszítik. Az utóbbi esetben a köpenyujjakról csüngő sűrű szövetszalagok a szárnyakat jelzik. Van olyan nép, ahol a köpenyt emberi testrészek jelképei fedik. Nemcsak a csontokat ábrázolják így, hanem pl. az emlőt, a fejviselet homlokszalagján az arc egyes részeit is.

A fenti ismérvek kizárólag a szibériai népek samanizmusát jellemezik. Van olyan vélemény, hogy régen az európai népek is ismerték, az afrikai és az amerikai őslakókra pedig ma is jellemző. Ezeknél a népeknél, azonban a medicin man varázslóvá válása lényegében más: hiányzik a samanizmust jellemző kiválasztottság és kényszer mozzanata: a varázsló ui. maga akar és lehet azzá.

A magyarok kereszténység előtti hite a sámánizmus volt. A sámánizmus a bronzkorban - a sziklarajzok alapján - már kimutatható.