Mármint csak az veszi észre, aki valóban látni akarja a másik érzelmeit és persze aki képes rá. Mert hogy ehhez is rá kell hangolódnunk a másikra, és persze ismernünk is kell őt. Időt kell hagynunk magunknak, hogy ránézzünk a másikra. Nem, nem a rápillantásra gondolok, hanem hogy lássuk is a másikat. Vajon Humphrey Bogart  a Casablancában mit akart elmondani a szemével, mikor arra kérte Ingrid Bergmant, hogy: "Nézz a szemembe kicsikém!" – „Láthatod a fájdalmamat.”- vagy csak valami új, kimondhatatlan érzést akart közölni? Vajon mi a döntő a másik emberrel való kapcsolatban? Amit mond, ahogy cselekszik, vagy ahogy néz közben?

Őszintén, ki ne ismerné a saját arcát! Mindenki él a bevett mimikai trükkjeivel. Mert vannak olyanok - a férfiaknak is! Érdeklődő tekintet, csábító tekintet és még sorolhatnám. Csakhogy az igazi érzelmeket igen nehéz eljátszani: az ijedtséget, az őszinte mosolyt és a valódi szomorúságot. Ilyenkor folyamodik cselhez az ember: a testmozdulatokkal, fejtartással és egyáltalán a sok mozgással és még több szóval. És akkor még nem is említettük, amikor szeretnénk elhinni valamit: hogy a másik valóban azt érzi, amit mutat. Igen, a pszichológia és a ráhangolódás jelen van a mindennapjainkban. Az emberekkel való kapcsolattartás nem csak a társadalmi szabályok szerint tipizált cselekvés-, kommunikáció- és testbeszéd szabályrendszerből áll, hanem, hogy valóban lássuk a másik embert. Olyannak, amilyen.

Nyiss és vezess Gasztro-Blogot! Minden aktív blogger ajándékot kap! »