|
Ja, és még annyit a dologhoz, hogy azelőtt bármit meg tudtunk beszélni, még akár egy ilyet is, és ő is elítélte azokat a lányokat, akik ilyen fontoskodó, agyukat tevő, a társaság közepének hiszik magukat lányok, és még én féltem a barátságunk elején, hogy nagyon közel akar majd lenni hozzám, és ezzel megfújt. Én utálom azokat a bizonyos csak veled, és semmmiképpen nem nélküled kapcsolatokat, mert egyszerűen megfulladok bennük. Nem bírom a kötöttségeket. Erre most úgy vagyok, mintha soha nem lett volna legjobb barátnőm, és annyira nincs semmilyen kötelék, hogy már ez fáj. Pedig azelőtt volt. Tényleg volt. És boldog voltam. Sőt, több mint boldog. Hiszen tudjuk milyen ritka, ha az ember olyan barátot találhat, akire minden titkák, hovatovább, még az életét is rábízná. És én bármit, bárkit rábíztam volna. És ő is, tudom jól, kölönleges volt a barátságunk. Csak jöttek ezek az emberek, és hirtelen mindennek vége szakadt. Soha nem mondtam neki, és nem is fogom, hogy válasszon. Ha ezt tenném, nem lennék igazi barát, és nem is szeretném őt. De szeretem, mint a testvéremet. És mikor harcolni akartam érte, állandóan pofára estem,mert éppen nem ért rá, mert ezekkel az alakokkal volt. Szívből örültem, mikor új barátokat talált, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor csap el egy kamion, és nem akartam, hogy barát nélkül maradjon. Sőt, még támogattam is. Aztán átesett a ló túloldalára, és ő is olyan lett, mint ők. Már meg sem kérdezte, hogy nem gond-e ha velük megy, és nem velem. Mert én bevallom, ki nem állhatom őket. Nagyképűek, és teljesen unszimpatikusak. Pedig megpróbáltam őket megkedvelni, hátha sikerül, és akkor lesz egy közös dolog köztünk, és megóvhatom a barátságunkat. Aztán már csak erőltettem magamra, hogy de meg kell őket kedvelned, mert csak így mentheted meg magatokat. De sajnálom, nem ment. És mostmár a harcot is feladom, inkább félre állok, csak ő boldog legyen. Mert minden jel arra mutat, hogy velük boldogabb, mint velem lehetne. Elvégre lecserélt. És mikor egyszer szóltam neki, hogy érzem ezt az egészet, közölte velem, hogy szerinte naiv vagyok, hogy azt hittem, minden úgy maradhat, és különben is, nem tudja mit hoz a jövő keressek új barátokat is, ne csak ő legyen. Igen, igaza van, de nekem vannak más barátaim is, szóval szimplán kegyetlen és tapintatlan volt. Titkolózik mögöttem, és ha konkrétan rá is kérdezek valamire, kitérő választ ad.
Borzalmas így leírva látni a helyzetet. Most azt látom, hogy mindennek vége, bármi is volt korábban. De ő váltig állítja, hogy csak így jött ki a dolog, velem neki semmi baja, és nem is bűntetni akar valamiért. És tudom, hogy így van. És tudom, hogy legmélyen érzi, mint ront el. Csak félhet, hogy valami félresikerül, ha valamit tenne. De így is félresikerült, hogy nem tett semmit. Tudnék még vajon hatni rá, fel tudnám ébreszteni benne azt a kialvóban lévő lángot, ami vala barátságunk tüze volt? Vagy végleg elvesztettem?
Félek, rettegek, mert nélküle félember lennék. Akkor találtam rá önmagamra,, mikor vele kialakult az a mély igazbarátság. HA őt elvesztem, akkor nem is látom sok értelmét egy másik után keresgélni. Úgysem találnék. Ő volt és még most is az, az a legjobb barátnő. Csak elveszett, és míg ő azt hiszi, még a térképen jár, én már rég elvesztem. Legalábbis így érzem. :'(
Help!
|
Több Ezotéria
