Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Napi Tarot Üzenet

Minden napi Tarot

üzeneted - katt ide!

Bonyolult az életed? Lehet, hogy a neved miatt?

Rendezvényekre kell egy jósda!

Csupán néhány programötlet a 200-ból:

Ismerje meg további ötleteinket! Családi nap, céges rendezvények, privát partyk, bálok? 17 évnyi tapasztalat, megújuló ötletek, ingyenes dekoráció!

Holdnaptár

26 zentitok a japánkertekből

Közzétéve: 2010. 01. 27. Írta: Sáfrány Zsófia Forrás: Ezoterikus.hu
Értékelés

A borongós január ellenére hamarosan itt a tavasz, akinek van kertje, új dilemma előtt áll: hogyan rendezhetné el növényeit úgy, hogy mindenki jól érezze magát?

A zen szerencsére nem egy merev szabályrendszer, melynek megvalósítása igazán nagy erőbedobást igényel. A zen lényege épp egyszerűségében rejlik, vagyis: érezd jól magad és vedd körül magad minél több természetes anyaggal, mely fellelhető a környezetedben!

A japán kertművészet eredete

A zen buddhizmus igen nagy hatással volt a mai kor embere által is ismert japán kertművészetre. Kezdetben az "Emposho" ("Kertek könyve") adott irányt a kerttervezésben, melyet a 12. század környékén egy "Dzoen" nevű singon pap írt. Leírásában a harmónia és a letisztultság fontosságát emelte ki elsősorban. A templomok és a kolostorok kertjeit mind zen szerzetesek tervezték és kivitelezték. A kertrendezés számukra mindennapi rutin volt, mely segítségével az életük jelentős részét kitevő elmélkedéshez szereztek helyszínt. A lelki- és szellemi elmélyedés egyik jelentős feltétele, a kiegyensúlyozott és esztétikai élményt nyújtó környezet.

A japán és a nyugati kert eltérősége

A nyugati kerttel összehasonlítva a legszembetűnőbb különbség talán az, hogy a japán kertben nem annyira a geometrikusság és a rendezettség, hanem inkább a térbeli harmónia hangsúlyos. Gyakoriak a mohával befutott templomkertek, melyek bujasága a természet életteli kisugárzását adja vissza. Tipikus példa rá "Muszo Kokusi", híres zen kertész munkája, aki a 14. században elkészült "Szaiho-dzsi" templom kertjét hagyta, hogy teljesen befussák a mohák különböző családjai, melyek színei aztán a természet százféle arcát tükrözték vissza. A kerti lépkedők szabálytalan elrendezése elbűvölően illik e természetes környezetbe, ahol maga a kertész munkája észrevétlen marad, épp ezért tökéletes.

A japán kertészet négy stílusa

A zen kertészet alapja, hogy tisztelettel adózik a természet és az élet iránt, vagyis a kertben is lehetővé teszi, hogy a dolgokat eredeti mivoltukban érzékelhessük. A zen felfogás és a természetes tájkép keveredéséből jött létre a japán kertészet négy fő stílusa:

"cukijama" (tájkép stílus, más néven tavacska/tenger/domb stílus)
"kareszanszui" (sziklakert, más néven száraz vagy víztelen kert)
"csaniva" (teakert)
és a házikert.

A zen kert, mint tájkép

A zen kultúra megértéséhez jó példa, ha szemügyre vesszük a japán hegyeket. Ezeket a hegyeket a japánok inkább csodálják, mintsem hogy meg akarnák hódítani. Szépségük és rejtélyük épp elérhetetlenségükben rejlik. Ezt a titkot próbálják a kertekben is visszaadni, ahol a kert mintegy tájképként, a széles látókör élményét adja a látogatónak, ahol ugyanúgy helyet kap egy hegy kicsinyített mása, akárcsak egy kisebb fajta patakocska is.
Tipikus a takarékos eszközhasználat is, vagyis az erdőt pl. csak néhány páfrány és moha jelképezi, ugyanúgy a vízesések is mindössze néhány kőméretnyi magasak.
A tájképkert jellegzetességei a kanyargós utacskák, a kis hidak, melyek egy apró szigetre vezetnek a miniatűr patakban. A kert szinte magába szippantja a látogatót, aki intuícióit követve hagyja magát vezetni az út által.

Forgó kert

A tájképkert egyik vállfaja a "kaijú" (forgó kert), mely egy központi elem, a szökőkút vagy egy kis tavacska köré csoportosul. A kerthez hozzátartozik a kerítésen túli látvány is, így az nem válik el a közvetlen környezetétől, hanem azzal harmonizálva egységet alkot. Ezt a technikát "sakkei"-nek (kölcsönvett tájnak), más néven "ikedorinak" (élő befogadásnak" nevezik. A már említett neves zen kertész "Muszo Kokusi" kezét sok hasonló munka dicséri, aki vándor szerzetesként sok vidéki templom kertjét alakította ki, mely elmélyült munka által a valódi megvilágosodásra vágyott.

Sziklakert

A sziklakert sajátossága, hogy igen kevés növényt használ. Ezek a kertek egy festményt ábrázolnak önmaguk valósága által. Egy háromdimenziós festményt, melyen a selymet a homok és a kavics, az ecsetvonásokat pedig a növények ábrázolják. Igazi elmélkedést tesznek lehetővé ezek a letisztult elrendezésű kertek, ahol minden kőnek saját jelentése és ennek megfelelően elnevezése van alakja és színe alapján. A legkifinomultabb példája ennek a stílusnak a 15. században készült "Rjóan-dzsi" templom kertje, mely sok-sok fehér kavicsból áll, melyek mindig szépen el vannak gereblyézve, benne 15 sziklakővel, melyek változatossága teremti meg a harmóniát a kertben. Olyan, akár egy hegyvidék egy hatalmas óceánban. A kert bűvészmutatványa azonban az, hogy a szemlélődő önmaga jusson el a látvány által a kert valódi jelentéséhez. Ezek a kertek valóban az elmélyülés célját szolgálták, hisz a sziklák nem változnak az időjárás által, vagyis az öröklét nyugalmát árasztják.

Teakert

A "csanivát" a teaház köré építették, hogy emelje a zöldtea szertartásos fogyasztásának hangulatát. A teaszertartás a nyugalom megteremtésére szolgált, így az út a teaházhoz burjánzó növények mellett vezetett el, ahol akár egy remetekunyhóban élhették át a látogatók a teafogyasztás spirituális jellegét. Kiemelten fontos szintén az egyszerűség és a természetes szépség, akárcsak a többi japán kertstílusban is.

Házikert

A kicsinyítés művészetének iskolapéldája. A japán házakhoz tartozó kertek igen kicsik, ahol a természet lepárlása apró mozzanatok révén valósul meg és adja vissza a környezet szépségét. Jellegzetesek a geometrikus formák aszimetrikus elrendezése, mely így kitűnően harmonizál a növények kerekded leveleinek formavilágával.
 

A japán kertek alkotóelemei és jelentésük


Növények

A zen kertek sokféle növényt alkalmaznak, melyek mind szimbolikus értékkel rendelkeznek. A lombhullató fák pl. az élet mulandóságát hivatottak jelképezni, míg az örökzöldek az öröklétet hirdetik. Tipikusak az ún. "nivak-ki" növények, melyek csoportjához a juharfa, az azálea, a fenyő és a kamélia tartozik. Az élő sövények mindig gondosan nyírtak, míg a moha, a bambusz, a szilva- és a cseresznyefa, illetve a tavi lótuszok szintén a kedvencek közé tartoznak.

Fenyő

Ez az örökzöld számos jelentéssel bír, de leginkább az állandóságot hivatott jelképezni. A megvilágosodottak hegyét, a "Horai-hegyet" is fenyő borítja, ezért a hosszú életet is szimbolizálja.

Bambusz

A bambusz a bölcsességet, az állhatatosságot és a hosszú életet jelképezi. A szilvafa, a krizantém és az orchidea társaságában a boldogságot megtestesítő hagyományos japán négy nemes növény egyike.

Lótusz

A béke és a tökéletesség szimbóluma, életciklusa miatt az emberi lét és a megváltás szimbóluma. Ahogy a virág kiemelkedik a földből, az hasonlatos az ember lelki- és szellemi fejlődéséhez. A "Lótusz-szutra" a zen egyik legtekintélyesebb írása.

Kamélia

E cserje a japán templomkertek egyik kedvence, melyek teljes virágpompájukban képesek egyik pillanatról a másikra lehullani, így jelképezve az élet törékeny mivoltát.

Azálea

Az azáleával leginkább az eget és a felhőket jelképezik, illetve gyakran a hegyvidékes tájat is hivatott megjeleníteni.

Homok

A fehér homok szinte egyet jelent a zen kerttel. A szabályos mintára való gereblyézés során egy tenger vagy óceán képét igyekeznek visszaadni. Nyugaton szokták apróra zúzott murakővel is helyettesíteni.

Szikla

A sziklát építés céljából, ugyanakkor szoborszerűségük miatt is kedvelik. Az alacsony, kerekded kövek a nyugalmat és a békét jelképezik, a csipkézett, durvább felületűek pedig a nyughatatlanságot, míg az égnek meredő sziklák az energiát sugallják. A 7-es és az 5-ös szám szerencsés jelentése miatt, gyakoriak az ennyi számból álló kőkompozíciók, melyek darabjai mind más és más formavilágot képviselnek.

Víz

A víz a teret és a szabadságot jelképezi, az örök mozgást, mely minden formát körülölel. Tulajdonságai-íze, színe, hangja, mozgása- mind a zen kert jelképei. A japánok szemében nem hiába az eső után vízcseppektől csillogó kert a legszebb. A víz mindent visszatükröz, így pl. az eget is, mely által igazi összekötő kapocs a földi- és az égi világ közt. A "sinoizmus" (japán animista vallás) révén megtisztító hatása miatt igen nagyra becsült elem.

Hidak

A hid összeköttetést jelent két part között, segíti a vízen való átkelést. Szimbolikus jelentése szerint az emberek és az istenek kapcsolatát fejezi ki. Gyakoriak a fahidak, de ugyanúgy a rusztikus kőhidak is. Mivel a kínai feng shui hatására úgy hitték, hogy a gonosz egyenes úton érkezik, ezért a hidak jellegzetesen ívesek és mindig legalább két részből tevődnek össze, melyek egymással szöget zárnak be.

Fény

A fény játéka segíti a kertészt, hogy a természet a legszebb arcát mutathassa, annak állandóan változó jellegében. A fény hivatott az évszakok és a napállás változását megmutatni.

Lámpások

A kőlámpások egyfajta szobor szerepét töltik be, melyek gyakran mohával vannak borítva, így a teázó kertek egyik kedvence.

Kézmosó medence

A "cukubai", más néven kézmosó medence, a megtisztulás folyamatát szolgálja. Helye gyakran a földön van, így maga a földre való leereszkedés az alázatot jelképezi.

Utak

A nyugati kerttel ellentétben a japán kertek ösvényei mindig kanyargósak, melyek szélén örökké akad valami látnivaló, melynél meg-megáll a nézelődő. A kövek szabálytalanok és növények lepte, így a változatossággal tartja fenn a figyelmet.

Kerítés

A kerítés óvja meg a benntlakókat külvilágtól. A kerítések mindig fényáteresztők és hébe-hóba feltárják a túloldalon elterülő kis világot. A kertépítők gyakorta választanak élő sövényt, mellyel szintén arra ösztönzik a bepillantót, hogy megismerje a kertet.

Kertészkedés, mint meditáció

A zen kertépítés fő célja, hogy olyan helyet teremtsen, ahol a természet összhangra talál a benne lévő élőlények állandó lüktetésével és változásával. Így a kertészkedés maga egyfajta önismereti tréning, ahol a munka inkább elmélkedés, semmint fáradság. A japán templomkertek a napi rutin elvégzéséhez teremtettek színteret, ahol a lombsöprögetés, vagy a bokrok gondozása felért egy meditációval. A kert gondozása segítséget nyújt, hogy megtaláljuk az utat a hálaadásra mindenért, amivel a természet megajándékoz minket. A hagyományos japán társadalomban igen nagyra volt becsülve egy kertész. Ha hagyjuk, a kert megváltoztatja és elmélyíti az élethez kapcsolódó érzéseinket és kapcsolatunkat. A természet csupa értéket és igazságot reflektál vissza ránk. Így pl. egy fenyő látványa az állandóságot és a stabilitást jeleníti meg szemünkben, míg a szilvafa csodálatos, ám rövid életű virágai épp az élet alig megfogható pillanatainak varázsát tárja elénk. A sziklakertek sűrű homokja a végtelent a "súnjatát" szimbolizálja.

Térfestés

A zen kertek sajátja, hogy olyanok, akár egy hatalmas üres vászon, vagy egy papírra vagy selyemre festett tusrajz ("szumi"), melyek egyszínűségével teremtik meg a tökéletest. A szerzetesek gyakorolták eme rajzok készítését, melyek jellegzetessége a hatalmas üresen hagyott tér és szemlélő, aki ezáltal része lesz a térnek. A festők nem egyszer kertésszé váltak és munkájuk során is törekedtek a tér ("ma") megteremtésére. A "mat" sziklák és más sajátos kövek elhelyezésével hozták létre, melyek keretbe fogták az ürességet.

Mesterséges vagy természetes?

Bár a zen mesterek a természet harmóniáját akarják megragadni, de felvetődik a kérdés: ha a kertet láthatatlan kézzel irányítják, akkor az nem mesterséges beavatkozás a természet rendjébe? Örökkön azon fáradozik a kertész, hogy stilizált formában adja vissza a természet valódi képeit, akkor valójában nem mesterséges természetességet teremt? A válasz igen egyszerű: a japán kultúra elfogadja az ellentéteteket, melyek szorosan összeforrnak mindenben. A csúfság a szépséggel, az éghajlati különbségek, a különféle domborzati tájak. A kert vadságát idomítja meg figyelő tekintetével, mely így egyensúlyt teremt a természet és az idealizált tér közt. Ha valamilyen tájképet igyekszik a zen mester megvalósítani, az állandó fáradsággal jár. Egy erdőt jelképező sövény- és fasort állandóan nyírni kell és öntözni. Így igazából kutatja a természet valóságát és alkalmazkodik az adott lény szükségleteihez. Tanul tulajdonságaiból, pl. a bambusztól azt, hogy az életben nem szabad semmihez sem túlságosan ragaszkodni. Ha megfigyeljük a bambusz erős szélben is csak meghajlik, de sosem törik el. A rendezetlenség ugyanakkor szintén szerves része a kertnek, gondoljunk csak a szabadon burjánzó mohacsoportokra vagy a kószának tűnően letett folyami kövekre, melyek úgy sorakoznak a kis tavacska szélén, mintha világ életükben ott álltak volna. A zen kertész alkalmazkodó és mindig a természet és a benne élő lények bensőséges és meghitt kapcsolatát ábrázolja.
Forrás: Ezoterikus.hu