...hihetetlenül megrendültem, mikor egyetem helyett szakiskolában kezdtem az évet.

Ebben az elkeseredett élethelyzetben jöttem rá arra, hogy minden okkal történik, nincsenek véletlenek.
Sötét volt és féltem. Csak remélni mertem. Ajkaim imát rebegtek az üvöltő csöndben. El sem hittem, pedig benne éltem. Olyan gyorsan történt minden! Egy pillanat volt mindösszesen, se több, se kevesebb. Pont elég idő ahhoz, hogy minden összeomoljon körülöttem. Azt hittem vége, és talán vétek remélnem!
   
Mindig valami többre, jobbra vártam, álmaimban fogalmaztam meg a vágyam: nyugodt békés élet, hol nem a szükségről szól a végzet. Álmodtam és reméltem, ábrándozva aludtam és keltem. Hittem a jobb életben, hittem, hogy nem ez a minden. Építgettem álmaimat, magam köveztem ki a felé vezető utat. Akivel találkoztam, mind elismerően nézett, és még én sem tudtam, hogy addigra elhangzott fejem felett az utolsó ítélet.

Azt gondoltam, hogy az évek, melyek tanulással telnek, előbb-utóbb babérkoszorút teremnek. De egy fuvallat elsöpörte minden reményemet. Azt hittem kőből építkeztem, de az élet meg-cáfolta és nevetve bizonyította be, hogy kártyavárra tellett tőlem. Egy fuvallat, és minden romba dőlt.
Rögös útra tévedtem, féltem is lépkedni rajta. Vajon gödörbe esem, ahol kitörik a nyakam?

De már tudom, hogy mi történt. Látom, hol az út vége. Fényt kerestem, mely felé vezet a titokzatos ismeretlen. Talán ez a pislákoló pont csak délibáb volt, de hinni akartam, hogy igen, ott van, és én látom! Már érzem, hogy imáimat meghallgatták. Egy angyal fogta meg a kezem, mikor a legnagyobb félelemben éltem. Addigi álmaimat széttörte, elégette, hamu sem maradt belőle. Csak egy emlék. De nem hagyott magamra. Nem engedte, hogy összeroskadjak, vezetett tovább az ismeretlen úton.

Becsukódott egy ajtó, de kinyílt egy ablak. Szinte a semmiről indultam, de minden új kezdet ilyen. Mindent elölről kellett kezdenem. Fájt a változás, hogy álmaim egy csapásra szertefoszlottak. Teljesen lesújtva éreztem magam az ismeretlen közegben. Egy ismerős arcot sem lát-tam, minden új volt, egyedül éreztem magam. Pedig nem voltam egyedül. Mintha valaki a nyomomban járt volna, hogy vigyázza lépteimet. Ha csak rágondoltam, hogy valaki vigyáz rám, nem is éreztem annyira elveszettnek magam. Talán rossz úton haladtam eddig. Talán nem vezetett volna jó irányba, ha az akkori álmaimnak élek. Talán csúfosan megbuktam volna rajta. Éreztem, hogy ez a hirtelen nagy változás, mely gyökeresen felforgatta az életemet, egy jobb irányba terel, melyre szükségem van, hogy teljes életet élhessek. Az is lehet, hogy még nem jött ez az én időm. Sokat kell még tapasztalni ahhoz, hogy arra az útra térjek.

Egyetem helyett szakiskolába kellett mennem. Rájöttem, hogy nehezen barátkozom, edződnöm kell ezen a téren. Próbára tehettem saját teherbírásomat, hogy olyat is tanulnom kell, amihez semmi kedvem. Gyönyörű házban lakhattunk, még ha rövid ideig is. Csak másfél hó-napig laktunk ott, utána újra visszaköltöztünk. Zűrös volt, és talán felesleges, de hiszem, hogy oka volt.

Minden okkal történik, legyen az akár jó, akár rossz. Nincsenek véletlenek! Bízz a gondviselésben! Csak ez lebegett a szemem előtt. Hinni és bízni!
Minden helyzetből ki kell hozni a legjobbat. Nemcsak környezetünknek kell bebizonyítani, hogy talpraesettek vagyunk, hanem saját magunknak is. Sajnos egy élethelyzetre sincs nagy betűkkel ráírva, hogy a TE ÉRDEKEKBEN! - de mindig ezt kell szem előtt tartani. Nem vagyunk egyedül a nagyvilágban. Mindig van segítség, csak keresni, kérni kell.

Én sem hittem benne. Olykor a legszebb álmainkat zúzzák szilánkosra, de talán azért, hogy egy új, jobb és nagyszerűbb lehetőségnek adja át a helyét. Keresni kell mindig a jót! Nem szabad feladni! Csak türelmesnek és nyitottnak lenni!

Félek a jövőtől, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Mindenki fél attól, amit nem ismer. Jól döntöttem? Így lesz a helyes? Nem tudhatom biztosra. Csak kapaszkodok az angyalom kezébe, és ő rám mosolyog. Szívem nagyot dobban, mikor elönt az érzés: nem vagyok egyedül!

Vezet engem, és én ráhagyom.

Forrás: Ezoterikus.hu