Az indiánok két lelke

A guaraníknál minden embernek két lelke van. Az egyik születéskor költözik be a testbe, a másik csak később fejlődik ki, és a tarkóban bújik meg. A kedves, békés gyermeklélek növényi táplálékra vágyik, a gonoszságot, nyugtalanságot keltő állati azonban húsra éhes. A halál után a két lélek elválik egymástól. A gyermeklélek visszatér a bajoktól mentes országba, az állatlélekből pedig szörnyű szellem válik, amely megpróbál visszatérni, ezért az indiánok összevissza táncukkal igyekeznek alaposan megzavarni őt, hogy semmiképpen se találja meg a faluba visszavezető utat.

Élők és holtak

A természeti népeknél az élők kapcsolatban maradnak elhunyt őseikkel, s felhasználják mágikus erejüket. Az Új-Hebridákon a lélek kétszer-háromszor meghal, amíg végleg megsemmisül. Az ősök szelleme csak akkor tud tovább élni, ha az élők folyton megemlékeznek róla, és áldozati ajándékokkal magukhoz kötik. A borneói dajakoknál a lélek a túlvilágon hétszer annyi ideig él, mint a földön, ahova aztán visszatér, és gomba, fű, virág vagy gyümölcs alakjában újjászületik. Aki ilyen növényt eszik, annak gyermeke születik, akiben az elhunyt lelke tovább él.

Homeopatikus mágia

Sok nép használta és űzi ma is a homeopatikus vagy utánzó mágiát, amely a „hasonló hasonlót hoz létre” elvét alkalmazza. Sokszor azzal akarták megsebesíteni vagy elpusztítani az ellenséget, hogy a képmását sértették meg, gondolván, hogy ha az sérül vagy semmisül meg, akkor az ábrázolt ember is szenved és meghal. Ha egy ozsibve indián valakinek rosszat akart, fából elkészítette a mását, és tűt szúrt a fejébe vagy a szívébe. Ha az illető halálát kívánta, mágikus szavakat mormolva eltemette vagy elégette a bábut. A perui indiánok homok és zsír keverékéből kis szobrot formáltak a gyűlölt vagy rettegett személyről, majd elégették azon az úton, amelyen haladnia kellett. Ezt a lélek elégetésének nevezték.

Elrejtett nevek

Az ember neve ugyanolyan varázslatos tulajdonsággal rendelkezik, mint a hasonmása vagy az árnyéka. Szellemeket, démonokat, elhunytakat nevük szertartásos ismételgetésével lehet előhívni. Éppen ezért néhány ausztrál törzsnél csak a gyerekek kapnak személynevet, mert nekik még nincs ellenségük. Attól kezdve azonban, hogy elérik a nemi érettséget, csak „apának”, „testvérnek” szólítják egymást, a személyneveket pedig titokban tartják, nehogy az idegenek varázslattal megronthassák viselőiket. Az indiánok szintén óvakodnak kimondani a neveket. Sokszor csúfnévvel illetik a személyt, hogy megóvják őt a névmágiától. Etiópiában a varázslónak sincs hatalma az ember fölött, ha nem ismeri a valódi nevét. Borneó szigetén megváltoztatják a beteg gyerek nevét, hogy az újjal friss életerőt adjanak neki, s hamarabb meggyógyuljon.
A leírt nevet ugyancsak föl lehet használni a viselője ellen. A hinduk úgy fokozzák a mágikus hasonmás varázserejét, hogy az öntött figurára ráírják az áldozat nevét. Bárkit meg lehet ölni, ha a nevét ráírják egy koporsóra, amelyet az illető helyett temetnek el. A muszlimok feloldják a nevet vízben, és megisszák, vagy olyan fémedényből kortyolnak, amelyre szent szavak vannak vésve.

Ha nem tudtak gyorsan orvosságot szerezni, a régi kínai orvosok tussal felírták egy darab papírra a szer nevét, vízben feloldották, s megitatták a beteggel. Japánban egy-egy eskü szövegét ráírták egy papírcsíkra, elégették, majd megették a hamut, amely a hamisan esküdő testében méreggé vált. Az igazat szóló viszont életben maradt.

Témában megjelent publikációk

• Amilyen a pasi csengőhangja, olyan Õ maga!
• Marokkó-módszer és társai
• Vágd! Rágd! Égesd! Körmös babonák!
• Kínai jóslások