Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Napi Tarot Üzenet

Minden napi Tarot

üzeneted - katt ide!

Az éjszaka bolygója: A HOLD

Közzétéve: 2008. 06. 06. Forrás: részletek a Szimbólumtár c. könyvbõl
Értékelés
A szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. Egyes hagyományok szerint a Nap párja, de mivel a Hold fénye csupán a Nap fényének visszatükrözése, a függőség kifejezője.
Hold: A Föld körül keringő mellékbolygó.

Jelképes tulajdonságait a Nap szimbolikájának ellentételezéseként is megfogalmazták. A Hold általában a női princípium, hozzá rendelték a vizet, az égtájak közül Északot, az évszakok közül a telet.

A távol-keleti kultúrákban is fontos szerepe van. Az óind hagyományban "az égi világ kapuja", amelyen át az elhunytak belépnek az égbe, és ahonnan eső alakjában térnek vissza a földre.

A buddhizmusban a béke, a tisztaság szimbóluma; az újhold és a telihold a szellemi képességeknek kedvező időszak.

A festészetben, a kínai, majd a japán költészetben a vízen tükröződő telihold a világgal tökéletes harmóniát kialakító emberi tudat (pl. Ma Yuan: A Holdat szemlélő bölcs, Tokió, Atami Múzeum).

Míg Japánban férfiúi princípium, Kínában a női elem, a jin lényege: passzív, átalakuló és halhatatlan. A császári jelképrendszerben a Napnak van alávetve; míg a Nap az év, a Hold a hónapok meghatározója. A kilencedik hónap holdtöltéje a házasságkötések családi jóváhagyásának hagyományos ideje. A taoizmusban az igazság jelképe; fénye a sötétségben fénylő szem. Egy legenda szerint a halhatatlanság elixírjét a holdbéli nyúl készíti mozsártörőben.

Az antikvitásban alakváltozásai révén az állhatatlanság, az átalakulás, a növekedés és a termékenység kifejezője. A Hold ciklikus változásai és a nők havi ciklusa között párhuzamot vontak: "Hold biztosítja a terhességet, a szülést és a nemzőképességet". Általában női istenségek személyesítik meg: Artemisz/Diana, Szeléné/Luna, Ízisz; A mindenség anyjának hívják, s azt tartják róla, hogy férfi- és női természete van.

Egy hellenizmus kori orphikus himnusz így jellemzi: "az ég szépcsillagu szűze, / újranövő és újrafogyó és férfi, te és nő, […] növelő, az időnek anyja" (A Holdhoz). Apuleius Az aranyszamár c. művében a világegyetemet éltető és mozgató kozmikus erő szimbóluma, a legfőbb istenség, Isis megjelenési formája: „…az emberek minden dolgát az ő gondviselése igazgatja. Nemcsak a házi- és vadállatok, hanem az élettelen teremtmények is az ő fényének és lényének isteni akaratából élik az életüket; sőt, ha ő növekszik, földön, égen, tengeren minden test vele nő, ha fogy, véle fogy” (XIV. könyv). Egyben tehát a biológiai ritmusok kifejezője, de számos hozzá fűződő nézetben alárendeltje is a születés és halál egyetemes törvényeinek. Minden holdhónapban három éjszakára eltűnik, mintha meghalna, azután újra megjelenik és növekszik. Az életből a halálba vezető utat jelképezi; számos holdistenség az alvilág istene, istennője is egyben, pl. Ozirisz/Szarapisz, Hekaté, Perszephoné/Proserpina. Plutarkhosz Démétér földistennő és leánya, Perszephoné kapcsolatát a Föld és a Hold összetartozásához hasonlítja. A leány „a Holdhoz tartozó dolgoknak parancsol” (A Hold arca, 27). Egy görög elképzelés szerint a jó emberek lelkei a Holdon időznek második halálukig, az itt található elíziumi mezőkön. Örökös visszatérése révén a ciklikusság elvén működő kozmikus területek ellenőrzője; hozzá tartoznak a vizek (dagály–apály), a föld termékenységét biztosító eső és a harmat, valamint az idő. Hermészhez (Egyiptomban Thothoz) is kapcsolódik, ebben az értelemben az alkotóerő, a bölcsesség (Plut. Iszisz és Oszirisz, 41). A misztikus szertartások, a varázslás, különösen a szerelmi varázslás pártolója (Theokritosz: Szerelmi varázslás; Ovid. Met., VII. 177–183).

A zsidó hagyományban Isten akaratának kozmikus megtestesítője, az Úr dicsőségének egyik kifejezője (Sir 43,6–8). Szarvakkal vagy bárddal jelölték; ez termékenységi vonatkozásokra utal. Az időmérés alapjául szolgált ősidők óta; mozgás- és idő-szimbólumként a Bibliában is fellelhető: „És a Hold minden időben pontosan jelzi a hónapokat, s megszabja az időt. A Hold jelöli meg az ünnepek napját” (Sir 43,6–7).

A muszlim kultúrában az idő mértéke; évszámításuk is lunáris. Gyakori ábrázolás az életfa feletti félhold, amely az istenség, a fensőbbség, az uralkodás; a holdsarló csillaggal pedig az iszlám jelképévé vált, a mecsetek és minaretek csúcsának jellegzetes díszítőeleme. Európában elsősorban a török birodalom fenyegető terjeszkedésére utalt, a „sápadó félhold” pedig hanyatlására.

A keresztény szimbolikában a Nappal együtt a keresztrefeszítés ábrázolásain Krisztus kettős természetét jelzi; a balján elhelyezkedő Hold az emberi természetre utal. A Holdat Gábriel arkangyal tartózkodási helyének vélték, valamint Szűz Mária szépségét is hasonlították hozzá az Én 6,10 és a Holdon álló, ún. Napba öltözött asszony motívuma alapján.

A holdsarló a szüzesség, az eredeti ártatlanság jele. A szeplőtelen foganás ábrázolásakor Szűz Mária gyakran áll holdsarlón, fényét a Naptól, fiától kapja.

A barokk kori Győztes Immaculata-ábrázolásokon az iszlám feletti győzelemre is utalt. Az egyházatyáktól eredeztethető az a középkori hagyomány, amely a Holdat és a Napot az Ó- és az Újtestamentum jelképének tartotta: ebben a tipológiai értelmezésben az Ótestamentumot (Hold) csak az Újszövetség (Nap) megvilágító fényénél lehet valódi értelmében felfedni (→árnyék).

Az alkímiában az ezüsthöz tartozó bolygó. A Hold–Nap-oppozíció az ezüst és arany, a testi és szellemi, a király és királyné ellentétpárokat is kifejezte. A hellenizmus kori asztrológiai modellben a Földet koncentrikusan övező ún. hét bolygó szférájában a középponttól számított 1. bolygó.

Az asztrológiában már a babiloni csillagjóslásban is központi jelentőségre tett szert; nemcsak a Föld vizeire való befolyását figyelték meg, hanem fényjelenségeivel, formájával, a többi égitesttel való érintkezési pontokkal kapcsolatban jósló előjeleket fogalmaztak meg. A hellenizmus kori asztrológiában termékenységi jelentése is hangsúlyos: "a nemző magvak örök áradatát hinted szét fényességes sugárzásoddal". A Hold allegorikus figurája a középkorban Artemisz attribútumait viseli (íj, nyilak, holdsarló-fejdísz; jellegzetes kísérői a vízzel és termékenységgel kapcsolatos állatok: rák, nyúl).

Az ösztönvilág, a tudatalatti, a képzelet, a lelki élet, az álom és a szexualitás megtestesítője. Napja a hétfő, kora a gyermekkor. A Holdhoz tartozó állatok: a hidegséget, nedvességet kifejező kígyó, béka, sárkány; az éjszakai bagoly; a termékenységre utaló nyúl és a tehén. Az érzékelés székhelye; míg a Nap a jellem, a Hold a viselkedésmód képviselője. A Hold különböző fázisaihoz kapcsolódó jelentések (újhold: kezdet, születés; telihold: beteljesülés, felnőttkor; fogyó hold: hanyatlás, öregedés; növő hold: erősödés, növekedés; a holdfogyatkozás pedig halált, megsemmisülést jelent) számos kultúrában fellelhetők.

A tarot XVIII. lapja a Hold, amely az égitest alatt kutyát, farkast és rákot jelenít meg, s az alvilági erőkre utal.

A Nappal párba állítva a szabadkőműves ábrázolásokon is megjelenik, pl. Kazinczy Ferenc szabadkőműves kötényén.

Adynál a telihold a teljesség, a beteljesülés szimbóluma: "váró és biztató" (Vágtatás a Holdnak); Vándor, téli Hold. A fogyó Hold viszont reménytelenséget, beteljesületlenséget fejez ki: „Milyen csonka ma a Hold […] Minden Egész eltörött” (Kocsi-út az éjszakában). József Attilánál az éjszaka jelentéseihez társul a "néma, siron tuli fény" (Ha a hold süt). Radnóti Erőltetett menet c. versében az erőt, reményt adó bizakodás képe: „a hold ma oly kerek!” Az 1946 és 1948 között megjelenő Újhold c. folyóirat a kezdetet, az újjászületést fejezte ki címében. csillag/bolygó [Ú. E.]
Forrás: részletek a Szimbólumtár c. könyvbõl