Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Napi Tarot Üzenet

Minden napi Tarot

üzeneted - katt ide!

Bonyolult az életed? Lehet, hogy a neved miatt?

Rendezvényekre kell egy jósda!

Csupán néhány programötlet a 200-ból:

Ismerje meg további ötleteinket! Családi nap, céges rendezvények, privát partyk, bálok? 17 évnyi tapasztalat, megújuló ötletek, ingyenes dekoráció!

Holdnaptár

Elfuserált példaképek: Villalakók, megasztárok, celebek

Közzétéve: 2018. 09. 16. Forrás: Elixír magazin (freespirit.hu)
Értékelés

Valamikor két-három folyóirat és egy-két tévécsatorna állt rendelkezésre, ma azonban a vizuális környezet és az írott sajtó termékeinek garmadája hat gyerekre, kamaszra, felnőttre egyaránt.

Kérdés, ki mit tekint követendő példának!

A mai gyerekek sokkal nagyobb kínálatból válogathatnak, szélesebb az a spektrum, mely szélesítheti a látókörüket. A kamaszok médiafogyasztási szokásairól és annak hatásairól Z. Karvalics Lászlóval, a Budapesti Műszaki Egyetem docensével és az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ kutatási igazgatójával beszélgettünk, aki nemcsak mint szakember, hanem mint négygyermekes családapa is érintett a kérdésben.

Azáltal, hogy napjainkban intenzívebb az információáramlás, mint korábban bármikor, fokozódott-e annak a veszélye, hogy a gyerekek rossz példát tekintsenek követendőnek?

Azt gondolom, hogy ebben a kérdésben a hangsúlyt nem a kiszélesedett kínálatra kell helyezni – amivel együtt a választás szabadsága is nőtt –, hanem sokkal inkább a szülő-gyermek kapcsolatra. A példaképválasztás szempontjából ugyanis az az igazán fontos, hogy a médiafogyasztás valamilyen módon irányított, befolyásolt-e: létezik-e a szülő és a gyermek között a médiatartalmak fogyasztására irányuló kommunikáció, leginkább a már befogadott információk feldolgozásával kapcsolatban. A morális pánik képviselői például azt gondolták, hogy a nagyfokú internethasználat vagy a televíziózás redukálja a családon belüli kommunikációt, és elidegeníti a gyerekeket a szülőktől.

A valóság mást mutat?

A nagy reprezentatív felmérések eredményei szerint ez egyáltalán nem így van, a gyakran internetező gyerekek ugyanis sokszor fordulnak szüleikhez, többet beszélgetnek, és közösen dolgozzák fel a megszerzett új, esetleg nehezebben megismerhető információkat. Ezen a ponton vissza is kanyarodtunk az előző kérdéshez, jól körvonalazódik ugyanis, hogy a példaképválasztást elsősorban nem a média, hanem az határozza meg, hogy milyen típusú a szülő-gyermek kapcsolat. Ott, ahol konzultációra, kooperációra épülő együttműködést találunk, a példaképválasztás során sem indulhatnak el rossz irányba a kamaszok. Ha a gyerek magára marad a saját választásaival, és nincs mögötte szülői kontroll, még mindig meríthet a kortárscsoportból. Ez esetben azonban a példaképválasztás már nem a médiatartalom, hanem a kortárscsoport kérdése. A legnagyobb felelősség véleményem szerint tehát a szülőké, az ő dolguk ugyanis, hogy a háttérből finom mozdulatokkal orientálják gyermekük választását a hatalmas kínálatból.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy azok a tinédzserek, akiknek médiafogyasztási szokásait nem követik nyomon a szülők, fokozottabb veszélynek vannak kitéve?

Tulajdonképpen a felnőttek is „veszélyben vannak”, hiszen akár filmnézés közben is játszhatnak velük, becsaphatják őket, de még inkább igaz ez a kevésbé érett személyiségre: egy bizonytalanabb értékvilággal, alacsonyabb összehasonlítási bázissal rendelkező fiatal kamasz megfelelő irányítás vagy szellemi társ híján talán – de korántsem szükségszerűen! – az igénytelenebb, a könnyebb és kézenfekvőbb minták, normák, illetve példaképek irányába mozdul el. Éppen ezért sokan semmi mást nem látnak a gyerekek médiafogyasztásával kapcsolatban, csak a veszélyt. Ez azonban csak akkor lenne helyénvaló, ha nem rendelkeznének azzal a képességgel, hogy egy idő után felismerjék saját választásaikat, és korrigálják őket.

Nem kell tehát kétségbe esni, ha a gyerek rajongásig megkedvel egy tévészereplőt?

Abban, hogy valaki átmenetileg érzelmileg erősen azonosul egy-egy figurával – legyen szó akár valóságshowk szereplőiről vagy megasztárokról –, sokkal több a pozitív vonás, mint a negatívum. Ez a fajta kötődés jóval több energiát szabadít fel, és több transzformációt hajt végre a gyerekekben. Baj akkor van, ha a lefűződés, az elraktározás és a felülírás képességei nem működnek. Önmagában tehát az sem tekinthető károsnak, ha valaki egy valóságshow-sztár mögé sorakozik fel, aggódni akkor kell, ha az a képesség nem munkál benne, hogy az első adandó alkalommal önmaga jöjjön rá, hogy a választott példakép lecserélendő.

Sok családban nem jut idő arra, hogy ilyen témákról szó essen. Egy kívülről nyújtott segítő kéz is terelgetheti a gyerekeket?

Nagyon sok fiatalra például tanára van nagy hatással, nem egy tudós vagy közéleti személy életrajzában olvashatjuk, hogy egy-egy terület iránt azért kezdett érdeklődni, mert egykor olyan érdekesen meséltek róla neki az iskolában. Érdekes, hogy azok a pedagógusok, akik elutasítják a fiatalok által fogyasztott médiatartalmakat, nem igazán találják meg a közös hangot a gyerekekkel. Ha minimális ismereteik sincsenek az aktuális rajzfilmszereplőkről, közkedvelt médiaszemélyiségekről, csak a „saját nyelvükön” tudnak hozzájuk szólni, amit meg a diákok nem értenek. Ahhoz tehát, hogy a tanárok is segíteni tudjanak a gyerekeknek abban, hogy megtalálják a helyes utat, nekik is ismerniük kell a média kínálatát.

Hogyan mutathatnak utat a gyerekeknek?

Egyáltalán nem tartom helyes megoldásnak a tiltást, hiszen mindannyian tudjuk, hogy minél inkább tiltunk valamit egy gyereknek, az annál kívánatosabbá válik számára. Sokkal hatásosabb, ha megbeszéljük, hogy miért nem tetszik nekünk, ha ezt vagy azt a műsort nézik. Tapasztalataim szerint a fiatalok végtelenül magabiztosan választanak a kínálatból, a szülőknek tehát el kell tudniuk viselni, hogy a gyerekek átmenetileg olyan programok mellett döntenek, amilyeneket ők nem tanácsolnának nekik. Ennek eredményeként éppen a gyerekek lesznek majd azok a későbbiekben, akik nem külső kényszerből, hanem a saját belső elhatározásukból cserélik másra a pillanatnyilag rosszul megválasztott követendő példát.

Ön szerint tehát egyáltalán nem olyan tragikus a helyzet, mint ahogyan azt sokan hangoztatják, s a média mégsem annyira erőszakos és agresszív?

Azt gondolom, hogy ha a szülő magára hagyja a gyereket a választásaival, ahogy mondani szokták, „odacsapja a tévé elé”, és nem kontrollálja, legfőképp nem beszéli meg vele a befogadott tartalmakat, akkor csak a saját lelkiismeret-furdalását próbálja elűzni azzal, hogy kétségbeesik: „már megint mit néz a gyerek a tévében”. Sok esetben (de persze akadnak kivételek!) éppen azok akarják minden erejükkel befolyásolni a gyerekek médiafogyasztását és szűrni az internetes tartalmakat, akik talán maguknak sem merik bevallani, hogy valami nincs rendjén a gyermekükkel való kapcsolatban. A szülők gyakran indítanak hadjáratot olyan szereplők ellen, akikről nem is tudnak semmit. Azt gondolom, hogy vannak ennél fontosabb problémák, amelyek sokkal komolyabb sérülést okoznak a gyerekek lelkében: érdemesebb lenne a média elleni harcra fordított energiát inkább a családon belüli gyermekbántalmazás megállítására használni, ezen a téren ugyanis meglehetősen nagy a lemaradásunk a többi európai országhoz képest.

Ma már szinte minden tizenéves hozzáfér az internethez, és szívesen szörfölget a világhálón. Mit mutatnak az ezzel kapcsolatos felmérések?

A mi kutatási területünket elsősorban a gyerekek internetezési szokásai adják, ezen a téren csaknem tíz éve végzünk vizsgálatokat. Azt tapasztaljuk, hogy a mai napig mítoszok határozzák meg a gyerekek internethasználatáról alkotott képet – a közgondolkodásban és a bulvársajtóban az terjedt el, hogy az internetező tinédzserek bezárkóznak a szobájukba, és szexuális tartalmak után kutatnak a világhálón. A gyerekek az internetet alapvetően a tanuláshoz szükséges információszerzéshez és a barátokkal való kommunikációra használják, a szexuális tartalmú oldalak igencsak hátul kullognak az általuk preferált weblapok listáján. Elmondhatjuk emellett, hogy rendkívül magabiztosan mozognak a világhálón, és villámgyorsan megszerzik a használatához szükséges jártasságokat. Nem igaz az, hogy a gyakorta netezők felhagynak a kultúrakereséssel, elzárkóznak a külvilágtól, nem olvasnak, és nem nyitottak az értékekre. Az internet-addikció tüneteivel küzdő kamasz fantomképét sürgősen el kell felejtenünk, ezek a gyerekek ugyanis sokat olvasnak, járják a természetet, szeretnek beszélgetni, tehát nyoma sincs az elszigetelődésnek. Úgy gondolom, hogy a függőségi problémákkal küzdő gyerekek esetében az internet csupán egy eszköz, az ok pedig pszichés tényezőkre, családon belüli ellentétekre vezethető vissza.
Forrás: Elixír magazin (freespirit.hu)