Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Napi Tarot Üzenet

Minden napi Tarot

üzeneted - katt ide!

Te uralod a sorsod, vagy valaki más? (x)

Élj ritmusban a Holddal! (x)

Neked mi az angyali számkombinációd?

Mi az életcélod? Az optimizmus jó irány?

Holdnaptár

Élt 99 évet. De örökre itt marad!

Közzétéve: 2007. 09. 05. Írta: Arteregó
Értékelés
Ez a cikk 3580 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szepes Mária nem hitt a halálban, csakis az élettel és a szeretettel törődött. "Azt kérdezed, ki vagyok? A külsőségeimet tekintve már válaszoltam."
A nevek végigkísérik az embert az egész életén, de az örök változatlant bennünk nem érintik. Az emberek hiszik, hogy meghalnak, mert csak ilyen példát látnak maguk körül. Pedig az élet örök."

Kos Szepes Mária legnagyobb sikerét A vörös oroszlán című regényének köszönheti, amelyet az ezoterikus irodalom egyik alapműveként tartanak számon. A könyvet 1946-ban adta ki a Hungária Kiadó, majd nem sokkal ezután államosították a könyvkiadókat, s A vörös oroszlán valamennyi példányát bezúzták, s ez a kötet negyven éven keresztül tiltott könyv volt. Mária néni szerint a rossznak fantasztikus szerepe is van: „Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.” A regény immár több, mint 20 kiadásban jelent meg, de számos nyelvre lefordították, és külföldön is rengeteg hívet toborzott az írónőnek.

Szepes Máriát gyerekkorától művészek vették körül, egészen apró gyermekként, már kétévesen színpadra lépett, szülei stúdiójában filmezett. Szeretett volna táncosnő lenni, majd filmszínésznő, de hamar eldöntötte, hogy nem ez az ő útja. 8 éves korában írni kezdett, de az igazi átütő sikert és ismertséget csak a nyolcvanas évek hozták meg számára. Az életet határtalan kíváncsisággal szemlélte, a siker önmagában sosem érdekelte az ezotéria, a misztikus, transzcendens gondolkodás és a mélylélektan felé elkötelezett írónőt. Szinte minden műfajban kipróbálta tehetségét, regényei mellett meséket, verseket, cikkeket, tanulmányokat, pszichológiai és parapszichológiai könyveket is írt. Több könyve számos idegen nyelven is megjelent, egyebek mellett németre, angolra, lengyelre, spanyolra és olaszra fordították műveit.

Szepes Mária műveit az Édesvíz Kiadó gondozásában ismerheti a közönség, az idei évben újra kiadásra kerülnek az örök klasszikus spirituális művek is, egységes külsővel, gondolván az ezotéria rejtelmeit újonnan felfedezőkre is.

KosA kiadó nagy attrakcióra is készül, szeptember 6-án jelenik meg „Az élet örök” címmel az utolsó interjúkötet, amelyet Nemere István készített a 99 éves korában elhunyt írónővel.

Idézet a kötet előszavából:

„Ez a könyv nem jöhetett volna létre… az Öröklét nélkül.” Mert hiába akár világnyi nagy akarat, hiába a törekvés, ha Szepes Mária nemet mond írótársának, és nem hajlandó ilyen nagy életinterjút adni neki. Ilyen típusú interjút, ahol az ember szinte lemezteleníti magát, csak nagyon óvatosan adunk bárkinek is, alaposan megnézve, ki az az ember, aki előtt levetjük lelkünk utolsó védőrétegét is.
Szepes Máriával már harminc év óta látásból ismertük egymást. Ha valahol találkoztunk is – mint azon az emlékezetes napon, 1976-ban –, szót nem váltottunk. Ez az én hibám volt. Tőle tudtam meg évtizedekkel később, hogy bizony szemmel tartott engem, figyelemmel kísérte a pályámat (ahogyan én is az övét), és sokszor csak egy hajszálon múlott, hogy nem kezdtünk beszélgetni.
Pontosan emlékszem arra az immár több mint harminc évvel ezelőtti első „találkozásunkra”. Szepes Mária hatalmas, selymesen fehér kontyára máig emlékszem. Szoborként ülve, nekem olyasmit sugallt, amit később ázsiai, afrikai faragványokon láttam: a megközelíthetetlenséget. Olümposz hegyén ült, aranyködbe burkolózva.
Harminc évnek kellett eltelnie, hogy megtudjam Máriától: akkor ő is figyelt engem, és neki is feltett szándéka volt, hogy odahív magukhoz egy beszélgetésre. No, nem ifjúkori zsenge művemről, amit biztosan nem is olvasott. Valami másról. Õ már akkor tudta, amit én csak jóval később fogtam fel: mi testvérek vagyunk. Sőt, talán annál is többek, ha ez lehetséges. (Lehetséges.) Mágnes kapcsolt össze bennünket már akkor, csak én nem tudtam, mi ez a vonzás. Ma már tudom: az idők végtelen forgatagában sokszor, sokszor találkoztunk. Éltünk együtt és külön, egymás mellé sodort bennünket más életek végtelennek tetsző sora.


2005 őszén elkapott és birtokba vett a gondolat, hogy nekünk kettőnknek beszélgetnünk kell. Most már tényleg és komolyan és sokat, sokat… Már csak szakmai ártalom, hogy rögtön utána az jutott eszembe: hátha tudunk egymásnak olyasmit mondani, ami mások hasznára is válhat. Hátha akad pár ezer ember ebben az országban, akiket érdekelnek a beszélgetéseink. Így aztán már konkrét ajánlattal kerestem meg Máriát, aki nagyon örült nekem. És a tervemnek.
Kéthetente egy délelőtt – ennyi jutott nekünk majdnem egy álló éven keresztül. Amikor odaértünk, Mária már egy fotelben ült, ősz haja messzire világított. Csak a hangjuk alapján tudta-tudja megkülönböztetni vendégeit – látása már nagyon leromlott. Ám ez őt semmiben sem gátolja, írás helyett diktált, és tempója szinte a régi. Még kiadatlan könyveinek garmadája lapul a néha reccsenő szekrényekben.
Képzeljenek el egy háború alatt épült budai társasházat. A szobák falai telis-tele vannak festményekkel, egy grafika Máriát ábrázolja, de akadnak ott, főleg az üveges vitrinekben egykori férje rajzai, sporttrófeái is. Nagy és kényelmes bútorok, de semmi hivalkodás, semmi felvágós elegancia. Mária élete talán mindig is ilyen szerény tárgyak között zajlott, így volt neki természetes. És ma, amikor már nem látja, de csontos-szép keze még tapinthatja őket, úgy sejtem, érzi otthonosságukat. Itt él, így él. Néz ránk szemüvege mögül, pedig igazából csak fény- és árnyfoltokat láthat. Szép öregként, bizonyára szép volt fiatalként is.
A legszebb azonban a lelke.
Itt vagyunk hát, és beszélgetni kezdünk.”


Az utolsó interjúkötet által két kiforrott személyiség, két meghatározó ember párbeszédének lehetünk tanúi, akik mindketten egyéni véleménnyel rendelkeznek a világegyetem történéseiről, s egymást kérdezgetve, egymás gondolataira reflektálva engednek bepillantást különleges látásmódjukba.

A könyv stílusának köszönhetően úgy érezzük, mintha mellettük ülnénk, mintha mi is részesei lehetnénk a beszélgetésnek, s ők olyan kendőzetlenül mondják el gondolataikat, ami csak szűk körben elképzelhető.

Nemere István sokirányú kérdései lehetővé teszik, hogy Szepes Mária világlátása a maga teljességében bontakozzon ki előttünk, ahogyan eddig még nem volt lehetőségünk megtapasztalni. Szó esik a dimenzióváltás valóságáról és lehetőségeiről, a tudat teremtő erejéről, amellyel megalkotjuk hétköznapjainkat és saját, személyes csodáinkat, a Da Vinci-kódról, az ezotéria és a vallás, illetve a régebben ellenfeleknek tartott spiritualitás és tudomány kapcsolatáról.

A kötet mindenkinek tud újat mondani, hozzátenni valamit saját gondolatvilágához. Érdemes hát megismerni az ezotéria nagyasszonyának összetéveszthetetlenül egyedi látásmódját és fontos gondolatait, amelyek egy olyan színes személyiség kérdései, hozzászólásai és felvetései nyomán rajzolódnak ki, mint Nemere István.